Újvidék – Budapest

ÁR

  • A soknemzetiségű vajdasági Újvidék a kiindulópontja az északra induló kerékpáros útvonalunknak. Szinte érezhető az újkori történelem eseményeinek minden mozzanata a város fontos földrajzi elhelyezkedése és kalandos sorsa miatt. Szabadkához érve már csak 10 km-re vagyunk a magyar határtól, a település tekintélyes szecessziós stílusú városházájában és zsinagógájában gyönyörködhetünk. Kicsit keletre fordulva Palicson haladunk át, mely a századfordulón vált kiemelkedő fürdőhellyé, a félhold alakú bemélyedésben elhelyezkedő tó vizének és iszapjának gyógyító erejét korán felfedezték. A határon átlépve hamar Szegedre jutunk a magyar fűszerpaprika hazájába, mely a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik. A Szegedi dóm neoromán stílusban épült székesegyház a város arculatának egyik meghatározó épülete. Meghallgatjuk a Zenélő óra játékát, mely a Szabadtéri Játékok alkalmával szólalt meg először 1936-ban és a középkori egyetemek szimbóluma. Halastavakkal körülölelve, nemzeti parkok szomszédságában kerekezünk tovább Ópusztaszerre, ahol a honfoglaló magyarok Árpád fejedelemmel és nemeseivel állapították meg az ország törvényeit „szerét ejtették” az ország dolgainak. A Nemzeti Történeti Emlékparkban került kiállításra az a monumentális panoráma körkép, melynek témája a Vereckei-hágón a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok ábrázolása, azaz a 895-ös honfoglalás. A Duna-Tisza közében tovább haladva Kecskemétre érkezünk, mely iskolavárosnak leghíresebb diákja Petőfi Sándor volt. Manapság a főtéren szinte állandóan rendezvények, vásárok szórakoztatják a helybélieket és a turistákat. Utunk során átszelve a nagy síkságokat Tápiószecsőre érkezünk, ami már a honfoglalás óta lakott ősi település. Isaszegnél csatlakozunk rá az észak-keletről érkező túránra és érkezünk be az ünnepi díszbe öltözött Budapestre.

    • Ft

    Amennyiben legalább 3 napon részt veszel, választhatsz ajándék pólót, és augusztus 20.-án este ajándék szállást biztosítunk neked a Budapesten, a záróünnepség után.

    • 37500 Ft
      (417 km)
    • Ft
    • (105 km)
    • (58 km)
    • (108 km)
    • (92 km)
    • (54 km)
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
Kategória: