ŐRVIDÉK

Válasszon útvonalat!

AusztriaBécsújhely

Budapest
(306 km)

  • Bécsújhely felől Nagymartont érintve lépjük át a magyar határt és jutunk el Sopronba az ország egyik legromantikusabb városába, mely kanyargós, macskaköves utcáival és mesélő kapualjaival elvarázsol bennünket. A várost elhagyva Európa legnagyobb sztyeppetava mellett halad el útvonalunk, a sekély, túlnyomórészt nádasokkal szegélyezett, a Világörökség részeként számontartott Fertő-tó mellett. A borairól is híres vidék szőlő ültetvényei feledhetetlen látványt nyújtanak a túrázóknak.

    Pozsonyból indulva Mosonmagyaróvár érintésével is rá lehet csatlakozni útvonalunkra, így a második napon már együtt bringázhatnak túráink résztvevői. Így két irányból bejárva a Kisalföldet az itt mindig fújó északi szél is segít csapatunknak a kilométerek megtételében. A mindig pezsgő Győrt a folyók városát érintjük, mely a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca összefolyásánál fekszik és csodálatos barokk belvárossal büszkélkedik. Komáromnál beérünk a Duna festői folyamához és 50 km-t tekerünk a folyó mellett. A Dunakanyar történelmi városa Esztergom az ország legjelentősebb és legnagyobb 100 méter magas bazilikájával. Elhaladva a Pilis mellett, gyönyörködve a Budai Tájvédelmi Körzet látnivalóiban nyugat felől érkezünk be Budapestre.

    • Ft

    Amennyiben legalább 3 napon részt veszel, választhatsz ajándék pólót, és augusztus 20.-án este ajándék szállást biztosítunk neked a Budapesten, a záróünnepség után.

    • 30000 Ft
      (306 km)
    • Ft
    • (73 km)
    • (114 km)
    • (51 km)
    • (70 km)
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft
    • Ft